A ráfogások fogságában (4)

ápr 19, 2018

De történt valami más is 11 éve, ami különösen ahhoz képest hozott meghökkentő fordulatot, hogy a roma vér mennyire „távol esik a családtól” Máté elmondása szerint. A felmenők szintjén lehet, hogy így van, bár nincs jelentősége. Hanem, ahogy meséli, Alíz húga egy hamisítatlan cigányfiúba szeretett bele 14 vagy 15 évesen, és hiába próbálták tűzzel-vassal elűzni ezt a frigyet a szülők, Alíz 17 évesen összebútorozott becsületes autótolvajlásból élő kedvesével, s tétovázás nélkül megszülte a kisfiukat is. A srác közben börtönbe került, de aztán kiszabadult. Folytatta a mesterségét, úgyhogy megint börtönbe került, oszt’ megint kiszabadult. A szülők pedig nyomták a magukét, mígnem Alízt egy napon, végstádiumú méhnyak rákkal diagnosztizálták. Ott maradt a kisfiú kétévesen félárván, vagy tán egészen úgy. Hiszen apja éjszaka járt „dolgozni”, nappal aludt, a szabadságát a börtönben töltötte, így őt elég nehéz teljes értékű szülőként, legalábbis a gondoskodás szintjén elképzelni. Így aztán Máté és Alíz szülei magukhoz vették a kisfiút, aki náluk nődögél immár 9 éve, úgy, hogy nagyapja emésztő bűntudatában és feldolgozhatatlan gyászában alkoholista lett, a nagyanyja viszont még így sem tudta feldolgozni a történteket Máté szerint. Az első időben, időszakban még működött a láthatás, bár egyre inkább az új asszony vitte el magával a fiúcskát, hogy ismerkedhessen egymás után születő féltestvéreivel, de mivel az apa nem nagyon találkozgatott vele, s a tartásdíjat se iparkodott sűrűn kiperkálni, ezek a látogatások a kisfiú nagyanyjának megelégeltével véget értek.

Szóval, hogy nincs cigányvér a családban, csak a testvér vére folyt el a cigányvér miatt. Csak Máté féltestvére félvér. Csak a szülők égető szégyene, majd annál még jobban égető bűntudata csapott bele a családba, mint a villám, és azóta is a sújtottság állapotában tartja őket, de különben semmi különös. Máté szerint ha a szüleinek nem is, de neki sikerült ezt már elrendezni magában. Csak éppen sétálni jött egy kicsikét, valami cigánysággal kapcsolatos emésztő szégyen ügyében, aminek annyira, de annyira nincs köze ehhez az egészhez, mint ahogy a pofont adó kéznek, az archoz, amelyiken csattan. És valóban: egyik a pofozkodó vállából nő ki, másik meg a szemközt álló illető nyakán terem – mi közük lenne egymáshoz?

Próbálkozom. Óvatosan. Kíméletesen. Az az érzésem, hogy talán nem teljesen eredménytelenül. Meglengetem előtte a hosszabb terápiás processzus lehetőségét. Nem túl lelkes, de körülbelül fél óra alatt eljuttatom odáig, hogy egyetlen találkozás erejéig megkísérelje a szagmintavételt egy kollégám terápiás rendelésén. Kérdezem még, hogy az apja mit csinált volna, ha a szomszédok nem hagyják aludni őket? Kétsége sincs afelől, hogy minimum leüvöltötte volna a hajukat. Hát igen, az önbizonytalanság, férfiként gyököt von az erejéből, és mostanában a szex se megy úgy, de az ügyeket szorgalmasan intézi – mentegeti magát. Igen szorgalmas sorállás a bankban, közértben. Igen, értem. Megágyazok neki egy hosszabb kíséréshez annál a kollégánál, akivel a nyolcvanas években dolgoztunk együtt a Pszichoteamben.

[vége. kedden újat kezdünk]

 

small-book

Részlet a SÉTAMESÉK könyvből, itt megvásárolható: http://setaljvelem.hu/setamesek-megrendelo/