A ráfogások fogságában (3)

ápr 17, 2018

35394

…mint akinek az ereiben cigány vér csörgedezik. Se a szüleim, se a nagyszüleim, se a dédszüleim között nincs, nem volt roma származású, állítja, de még ha lett volna is, akkor se vagyok „olyan”. Mármint, hogy lopós, munkakerülő. Jó, tudom, hogy nem minden cigány ilyen, nekem is van ismerősöm, aki nem ilyen, bár roma, de ahogy rám néznek, ahogy összesúgnak, ahogy célozgatnak, de nem szemtől szembe, hanem úgy, hogy nem tudok vele mit kezdeni, abban benne van a lenézés, a megszégyenítés, kiközösítés vastagon. Én addig egy magabiztos, jó kiállású pasi voltam, azóta meg egyre rosszabbul érzem magam a bőrömben, bizonytalan vagyok, mint akinek valami titkolnivalója, vagy szégyellnivaló takargatnivalója van.
Ezek nem az ő szavai, hanem az enyémek, mert így tudom leírni legjobban azt az érzést, amiről beszámolt. A gyerekei szőkék, de őket is félti. Mi lesz, ha később az ő hajuk színe is megváltozik? Mi lesz, ha ugyanarra a sorsra jutnak, mint ő? Ahogy a szomszédoknál is előre tudni véli, hogy hogyan reagálnak, ha ő a hangoskodásuk miatt szót emel, illetőleg ahogy ott is egyetlen példából vonja le a következtetéseket. Jól példázza ezt egy általa elmesélt történet, amikor is a feleségének egyetlen, csaknem 10 évvel ezelőtti reakciójából arra következtet, hogy ezt az egész „cigánynak néznek engem” dolgot hiába osztaná meg vele, csak értetlenséget, esetleg az állapota miatt szorongást kapna cserében. Ez az egyetlen eset akkor volt, amikor mentek az utcán 8 vagy 9 évvel ezelőtt, és valaki pfujolni kezdett, hogy a cigányok így, meg úgy, és ő rögtön tudta, hogy ez rá vonatkozik. Miatta pfujol az illető, csak nem szemtől szembe, és ezt ott, akkor mondta is a feleségének, aki viszont azt felelte: ugyan, dehogyis, ez nem neked, és nem rólad szól. Onnantól kezdve nem osztja meg ezt a szorongását, tapasztalását a családdal, csak tünetel a testével. (Most jövök rá, milyen jó szó erre a tüntetés, a testünk eltünteti az eredeti okot, mégis rajta keresztül tüntet a pszichoszomatikus tünet kiváltó oka. Tüntet, tünet, eltüntet.)

A feleségét is nagyjából 10-11 éve ismerte meg (öt év után házasodtak össze, egy évvel később született első gyermekük, és utána jöttek a többiek is). De történt valami más is…

[csütörtökön folytatódunk]

 

small-book

Részlet a SÉTAMESÉK könyvből, itt megvásárolható: http://setaljvelem.hu/setamesek-megrendelo/